Zenekar

Utcazene – történelem

Avagy, zenekarunk múltja

A zenekar 2017-ben Pál Zoltán Márk és Meleg Dezső alapította örömzenélési céllal. Hozzájuk csatlakozott Klippel Mór Szilárd basszusgitáros és Kerék Dávid énekes. A kezdeti sikeres koncerteken elgondolkodva úgy döntöttünk, komolyabban vesszük a zenélést. Már a kezdetekkor a blues és rock zene irányába indultunk el, de gondoltuk jó lenne, ha a keserves blues helyett egy vidámabb örömteli bluest játszanánk. Így találtunk rá a hokum blues irányzatra, mellyel tökéletesen tudtunk azonosulni mind zeneileg, mind előadásmódját tekintve.

Vida Krisztina - ének

Mi az a hokum blues?

Ez egy olyan irányzat az amerikai blues zenén belül, ahol a dalok poénokat, pikáns szexuális utalásokat, kétértelmű megfogalmazásokat tartalmaznak, és ehhez egy komikus, jelmezes előadásmód is társul. Témáját tekinti pedig a mindennapi élet ügyes-bajos dolgait, férfi-nő közötti kapcsolatokat dolgozza fel. A műfaj első képviselőinek is nevezhetjük magunkat, hiszen itthon ilyen produkciót még nem láthatott a közönség. Főleg saját szerzeményeket játszunk, de műsorunkban egy-két feldolgozás is megtalálható. Dalainkban a blueshoz közeli stílusok keverednek, így a bluegrass, a country, a rock, a funky elemek is megtalálhatók.

Meleg Dezső - gitár, szájharmonika, vokál

Így indult útjára a Redonehouse

A kezdetben mi is klubozással kezdtünk, rendes nagyszínpadi hangzással, megjelenéssel. Mivel nem volt állandó dobosunk, elkezdtünk akusztikusan játszani, elindultunk az utcaneze irányába. E mellett egyedi, ritka, saját készítésű hangszereket kezdtünk el használni koncerteken, mivel volt hangszerkészítő a csapatban. Itt már kicsit kinyílt a világ jó pár összművészeti (Zalavölgyi kultúrtivornya, Vidor Fesztivál), gasztro (Vingardium Borliget, Zamárdi Gasztro Fesztivál) fesztiválra kaptunk meghívást és indultunk utcazene versenyeken (Tokaj, Szeged, Angyalföld). Sőt, az Angyalföldi Utcazene Fesztivált nyár végén meg is nyertük és elvittük a közönségdíjat is.

Pál Zoltán Márk - gitár, vokál, mosódeszka

Kezdeti nehézségek, változások

Közben csatlakozott a bandához Kiss Márton Gellért dobos, perkás, aki több mint egy évet lehúzott velünk. Majd 2018 októberében kiadtuk első kislemezünket (Magányos farkas) és bekerültünk a rádióba a RockFm 95,8 és a szegedi Panda Rádió jóvoltából. Ez követően hideg zuhanyként ért minket a frontemberünk Kerék Dávid kilépése. Egy kicsit megtorpantunk, de szerencsére rövid időn belül rátaláltunk az új énekesünkre Vida Krisztára. Mivel a produkció pasira volt felépítve, ezért újra kellett tervezni az egész műsort (dalszöveg módosítás, hangnemváltoztatások, színpadi show stb.) Eltelt pár hónap, és végre ott folytathattuk újra, ahol abbahagytuk, a nehézségeinkből a közönség semmit sem érzett.

Richter "Sördög" Tibor - basszusgitár, vokál

Még több fesztivál (Avasi Borangolás, Comédium Corso, Kolorfesztivál) és még több utcazene (Cegléd, Tokaj, Eger). Megint ősz lett, irány a stúdió, és felvettük új lemezünket ami egy dupla kislemez lett. Egy teljesen új hokum blues stílusú album a Minden lében két kanál és egy újravett rockos album Féktelen úton címen. Ehhez a limitált példányszámú dupla kislemezhez készítettünk egy képregényt is. Ezzel az albummal sikerült bekerülnünk a Kék Ördögök című blues műsorba a Klubrádióba. Ezt követte egy kényszerű tagcsere a Marci helyett jött Balázs, akivel viszont már színesedett a hangszerelés, hiszen nemcsak dobokon játszik, hanem nagybőgőn is tud zenélni.

Héjja Balázs - dob, cajon, nagybőgő

Így telt 2020

Majd a további terveinket a pandémia kettévágta, de azért ahogy lazítottak, júliustól pótoltunk. Klippel Mór Szilárdot a basszus vonalon Richter Tibor “Sördög” váltotta. Az új tagok új lendületet is adtak, sikerült két utcazene fesztivált (Ceglédi és Angyalföldi) megnyerni és közben egy picit még fesztiválozni (RockBörzsöny), klubozni is volt időnk az országban. Szeptemberben vendégeskedtünk a 16. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon, ahol bemutattuk a képregényünket és az abból készülő videoklipet.

Scroll Up